A mindennapok során számos alkalommal ki vagyunk téve olyan hatásoknak, amelyek igénybe veszik alkalmazkodóképességünket. A megterhelő életeseményekre adott választ testi szinten stresszreakciónak hívjuk: ilyenkor emelkedik a pulzusunk és a vérnyomásunk, megfeszülnek az izmaink, élesedik a látásunk. Érzelmi szinten félelemmel, szorongással reagálunk. Ez a túlélésünket biztosító élettani reakció, amely a veszély elmúltával lecseng, az agyunk megtanulja, hogy különbséget tegyen a mindennapi élettel járó események és a veszéllyel járó helyzetek között, és csak akkor indítja el a stresszreakciót, ha a veszély valósnak tűnik. Vannak azonban olyan esetek (pl. ha érzékenyebbek vagyunk, vagy ha túl gyakran ismétlődik egy-egy stresszhelyzet), amely során ez a reakció generalizálódik, azaz a különbségtétel határa elmosódik, vagy lecsökken az ingerküszöbünk: ilyenkor állandósulhat a stresszreakció, szorongás, és megjelenhet valamilyen szorongásos zavar.

A traumatikus események hatására is hasonló élettani reakció indul el. Azonban a traumatikus élményeket az különbözteti meg a mindennapi stresszhelyzetektől, hogy az esemény váratlan, a tényleges vagy fenyegető halálnak, súlyos sérülésnek vagy szexuális erőszaknak való kitettség jellemzi. Ez a kitettség lehet közvetlen átélés, lehet, hogy valaki tanúja annak, hogy valakivel megtörténik ez a traumatikus élmény, tudomást szerez róla, vagy ki van téve megterhelő részleteknek. A traumatikus élmény hatására létrejövő intenzív testi-lelki reakció a traumatikus stressz.

Ennek az intenzív hatásnak időbeli lefolyása is van:

• Akut stressz reakció: 1-3 napig tartanak a tünetek, majd lecsengenek. Ez természetes reakció.
• Akut stressz zavar: ha a tünetek 3 napon túl is fennállnak.
• Poszttraumás stressz zavar: 1 hónapot követően is fennmaradnak a tünetek.

A tünetek változatos formában és intenzitással jelenhetnek meg, melyek a következők lehetnek:

• a traumatikus élményekkel kapcsolatos visszatérő, akaratlan és felkavaró emlékek (akár érzelmek, testi reakciók, képek formájában)
• nyomasztó, felkavaró álmok;
• az esemény újraélése, mintha valóságosan megtörténne ismét („flashback”)
• bizonyos emlékeztetők, kulcsingerek (úgynevezett triggerek) hatására kialakuló érzelmi zaklatottság, szenvedés, vagy élettani reakciók (szapora pulzus, megváltozott légzés);
• a traumatikus eseménnyel kapcsolatos vagy azokkal szorosan összefüggő nyomasztó emlékek, gondolatok, érzések, emberek, tevékenységek, helyszínek elkerülése, vagy kerülésére tett erőfeszítések;
• nehézségek az emlékek felidézésével kapcsolatban, mintha „kiestek” volna bizonyos részletek;
• negatív gondolatok, hiedelmek önmagáról, másokról, vagy a világról;
• önmaga, vagy mások hibáztatása az eseménnyel kapcsolatosan;
• tartósan negatív érzelmi állapot vagy képtelenség a pozitív érzések átélésére;
• érdeklődés elvesztése bizonyos tevékenységek iránt, amelyek korábban fontosak voltak
• eltávolodás, érzelmi elszigetelődés másoktól, akik korábban fontosak voltak;
• megváltozott reakciók: fokozott ingerlékenység, dühkitörések, vagy fokozott kockázatvállalás;
• fokozott éberség, óvatosság, megriadás, akkor is, ha nincs közvetlen veszély;
• koncentrációs zavar, alvászavar, amely a mindennapi tevékenységeket, munkaképességet is befolyásolhatja;
• Disszociatív tünetek („szétkapcsolódás”): önmagától való eltávolodottság, elidegenedettség, megváltozottság (deperszonalizáció), vagy a környezet megváltozottságának (valószerűtlen, álomszerű, távoli, vagy torzult) érzékelése (derealizáció).

Élete során az emberek közel 70 %-a él át valamilyen traumatikus eseményt, azonban a reakciók a többségnél lecsengenek, az érintettek mintegy 10-20 százalékánál állnak fenn a tünetek egy hónapnál is tovább, ekkor mondható ki a poszttraumás stressz zavar (PTSD) megléte. Előfordul, hogy valakinél nem meríti ki ez az állapot azokat a kritériumokat, amely alapján felállítható a diagnózis, de az úgynevezett „küszöb alatti”, szubklinikus állapotok is okozhatnak tartós szenvedést.

A komplex poszttraumás stressz zavar (cPTSD) jelensége abban különbözik az előbb részletezett PTSD-től, hogy a hátterében tartós, vagy többszörös traumának való kitettség (pl. gyermekkori bántalmazás, családon vagy közösségen belüli erőszak) áll és a tüneti képe az érzelemszabályozás zavarában, a negatív énképben és a kapcsolatok teremtésében és fenntartásában fennálló nehézségekben mutatkozhat meg.

A traumákhoz köthető zavarok kezelése komplex és elősorban pszichoterápiás hangsúlyú. A traumát követő első napokban az úgynevezett krízisintervenció segít, amelynek a fókuszában a biztonságérzet megteremtése áll. A traumával való aktív munka (pl. az esemény felidéztetése) ilyenkor még ronthat is az állapoton, miután a tünetek önmaguktól is lecsenghetnek a támogató hozzáállás és a természetes lelki ellenállóképesség (reziliencia) aktiválódásának hatására.

Pszichoterápiás szempontból több megközelítésnek is bizonyított a hatása. Ezek között nagyrészt a kognitív és viselkedésterápiás alapú technikák tartoznak és újabban az ajánlott traumafeldolgozó módszerek közé tartozik a „szemmozgással történő érzéketlenítés és újrafeldolgozás” terápia (Eye Movement Desensitization and Reprocessing – EMDR).

Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, akkor számos ellátóhelyhez fordulhat. Akut esetben segítséget kaphat a „Hová fordulhat?” és a „Hasznos Linkek” oldalainkon feltüntetett elérhetőségeken.